Lívia desing - G-Portál

"Köd előttem, köd utánam,
rohanok az éjszakában,
emléked kísér most az utamon.

Odafönn már semmi sem véges,
meséld el az új meséket,
ha az álom engem is örökre betakar.

Már ismered a végtelent,
Angyalok kara dalol neked,
és tiéd lett a fény, az a fény.

Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, s nincs már többé fájdalom.
Vár az ég, mely könnyű álmot ád,
Te legyél, ki új mesét talál
nekem...
majd.

Ha beteg voltam mindig velem voltál.
Égő láz kinzott és Te borogattál.
Mikor sirtam letörölted könnyeimet
és bátoritottad megsebzett szívemet.
Óvtál széltől, esőtől, fagytól, hóvihartól,
sérelmektől és fájdalmaktól.
Mellettem voltál, ha szükségem volt Rád!
S most szeretném megköszönni a sok álmatlan éjszakát.

Féltve vigyáztál rám, amikor kislány voltam,
S éjjelente gondosan rám teritetted a takaraómat.
Simogattál és meséltél önzetlen szeretettel,
Mig könnyü álomba hunytam a szemem, ott voltál mellettem.
Ma már nem kérem, hogy ringass el karjaidban.
Nem kérem, hogy mesélj s vigyázz az álmaimra.
Elmultak gyermekéveim visszahozhatatlanul.
Fényképek, emlékek maradtak és egy erős, meleg kapocs.

Köszönöm még egyszer a gondoskodást és a szeretetedet,
Bár egy élet is kevés hozzá, hogy elégszer mondjak kösznetet!

Köszönöm Istenem az édesapámat!
Amig ő élt, védett engem, nem ért semmi bánat!
Körül vett virrasztó áldó szeretettel!
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restelt!

Áldott teste, lelke, csak értem fáradt.
Köszönöm Istenem az édesapámat, aki már fentről a csillagok közül vigyáz rám:
Örökkön örökké!"

Öreg fuzfa alatt állva
Egyedül igy gondolkodva
Kutatok a homályos multban

Eszembe jut gyermekkorom
S a fáj évek multja
Eszembe jut Édesapám

Ki lent nyugszik a sirba
Talán hallasz engem Apám
Kérlek jöjj vissza hozzám

Visszajössz és boldog leszek
Ha pár órára vagy percre
csokomat hintem két kezedre.

Ülök egy fatuskón,
kezemben az imám,
A földet nézem és
Hiszekegyet mormol
a szám.

Nincs különbség a
tegnapban és a mában,
elcsépelt igéreteimtől
hangos a világ,
Mondj értem egy imát...

Bár oszlatná fellegét
szívem bánatának az,
hogy gondolsz most rám,
izzadt kezeim közt imámmal,
sírásra görbül a szám...

Nem riaszt el a zajos orkán,
mi a lelkemben tombol,
elszorult szívvel kérem,
bocsáss meg nékem,
bocsáss meg nékem...

Már nem sívár a vidék,
lelkemben elcsitult a vihar,
az Igéret Földje oly közel,
kész vagyok útrakelni, s
Uram hozzád megérkezni.

A mennyek tornácáról egy Angyal lenéz,
Megrémül, mert úgy tetszik a pokol integet felé.

Rengetek kínt lát.
Összetört szívet,
Háborút és vért,
Millió elkárhozott lelket.

A szenvedés végtelen óceánja,
Alatta forrong és él,
A valaki mindig fohászkodik az Angyal felé.

De valami furcsa ebben a pokolban,
Nincsenek ördögök kik patákon járnak,
Nincsenek üstök hol kárhozott lelkek főnek,
S a Styx folyó sem folyik messze a völgyben.

Az angyal csak ül tovább, néz lefelé,
Szívébe költözik egy furcsa érzés,
Letörli törékeny kezével a könnycseppet,
Nem a pokolt nézi szakadatlan,
A Földet látja pusztulóban.

Búcsú tőled...

Most elengedem kezed,
De szívemet nálad hagyom, Hogy hozzád bújhasson minden alkonyaton. Álmaim nálad maradnak, Hogy éjjeleken sírva fakadhass, Ahogy múlik az idő a fájdalmam eltűnik, Mert szívemből az érzelmeket az árnyak elűzik. Már nem leszek az éjjeled fénye, De azért nézz néha az égre, S lásd ahogy titokban rád várok, S az érzéseimmel együtt semmivé válok. Nem leszek angyal ki álmod vigyázza, S szív mely, sír, s félve neved kiáltja, Nem leszek az ki halálod kívánja. Mert lelkem nem lesz a gonosz szolgája. Nem leszek semmi, eltűnök a hold fényben, De ott leszek örökké szíved mélyében, S örökké hallhatod a hangom lelkedben, Annak a lánynak suttogását, mely elveszett egy szerelemben. Ha bánt az élet, s ha fájna valami, Én majd füledbe súgom, hogy ne feledd, vár rád valaki Csak hallgasd, tűrd a szívem fájó dalát csendesen, Ne félj, ha veled vagyok nem fáj semmi sem.

Anyák napjára

Benedek Elek: Kisbaconi temetőben

Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Ráverődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.
Egykor, régen haj de féltem,
Ha temetőbe léptem,
Vége már a félelemnek,
„Nagyapóék" ott pihennek.
Testem, lelkem hogyha fáradt,
Ide jönni érzek vágyat,
Ide jövök este, reggel,
S beszélek az öregekkel.
Elmondom, hogy bárhol járok
Mindenütt gondolok rájok,
Hálás szívvel, könnyes szemmel,
Gyermeki szent szeretettel.
Hogy mit írtam sok-sok könyvben,
Tőlük kaptam mind örökbe,
S ha szívemben van szeretet
Ez az ok szívükből eredt.
A forrását minden jónak
Köszönhetem „Nagyapónak",
Nagyapónak és párjának,
Az én édes nagyanyámnak.
Óh, áldott föld, szent sírhalom,
Szálljon reád csend, nyugalom,
S hogyha pályám megfutottam
Én is itten nyugodhassam.

Sajnos nem élnek, akiket köszönthetnék ezen a szép napon.

Azért választottam ezt a verset.

Minden szerető Anyának, Nagyanyónak sok boldogságot!

MESE VILÁG

Anyák napjára